2013. szeptember 8., vasárnap

Good bye... Moly

Gondoltam én is "kiírom magamból" (rövid leszek) azt, ami gondolatom és érzésem ezzel a molyos... hmm.. botránnyal? kapcsolatban felmerült bennem. 

Már bennem is ért pár napja/hete a gondolat, hogy talán ki kellene szállni a molyos közösségből, mert már kezd ellaposodni, legalábbis ahhoz viszonyítva, amikor először mentem fel rá. Még amiatt a néhány ember miatt léptem fel, akiket szinte az elsők között kitiltottak az oldalról, de nekem a legfájóbb akkor is Gretty, mivel őt ismerem jobban, a többieket inkább csak olvastam, de szerettem őket (Nima, Zenka, Titti, Hársfaméz_szee-t nem ismertem, de majd ezután :P) . Még szerencse, hogy van blogjuk. :o)

Azért így is fáj, hogy meg kellett hoznom ezt a döntést, mert még maradtak ott emberek, akikkel szívesen beszélgettem, hülyéskedtem, akiket örömmel olvastam, és akinek adtam a molyos értékelésük véleményére, de sajnos egyre többen vannak, akik inkább szintén ott hagyják ezt a közösséget és nélkülük már nem olyan. Van, aki szolidaritásból és van, aki azért, mert már ez volt az utolsó csepp lökés, mint ahogy nekem is.

Nagyon sajnálom, én még ugyan "fiatal moly"-nak számítok, mivel még alig 1,5 éve regisztráltam, de ahogy írtam, már nem olyan, mint akkor volt. Mikor mentegettem le a karcaimat, akkor láttam, hogy az első, amit friss molyosként bepötyögtem az oldalra, az a Miért szeretjük (vagy szeressük?) a molyt... című kihíváshoz volt és ott azért elfacsarodott a szívem, mert eszembe jutott, hogy mennyi jót adott nekem, és hogy most miért hagyom ott. Tényleg sajnálom, de nekem ez így nem tetszik, így én is eljöttem. Elég is volt, és szolidaritásból is, de tényleg nem volt jogos, amit Nimával és az öt követő 4 taggal tettek. :(

Aki látta/olvasta az Éhezők viadala c. filmet/könyvet, az tudja, mit jelent.

Néhány poszt arról, hogy mi is ez az egész annak, aki esetleg nem hallott még róla. Érdemes a hozzászólásokat is elolvasni szerintem:
Nima 1
Nima 2
Nima 3
Gretty
Zenka
Anaria

7 megjegyzés:

  1. Gratulálok a kitartsáodhoz! :) Nehéz döntés volt, tudom. Én is szeretek ott, de meg kellett hozni, mert az ember igazságérzetét bántja minden ilyen túlkapás.
    Mi sem igen ismerjük egymást, de majd mostantól ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, tényleg nehéz volt. :(
      Nem, valóban nem ismerjük egymást, bár már hallottam rólad, meg láttam a videót rólad a Könyvhétről. :D Könyvhéten csinálták a videókat ugye? Néha összekeverem a dolgokat a Könyvfeszttel. :P

      Törlés
  2. Én sajnálom, hogy csak az elmúlt másfél évet töltötted el ott! Annak örülök, hogy jó volt. Mondjuk ez a másfél év megmagyarázza nekem, hogy miért nem ismerlek... (nagy hibám, hogy az elmúlt két évben alig jelöltem valakit..)
    Szép napokat, és jó blogolást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen én is, mivel még úgy 3 hónapja el sem tudtam képzelni, hogy valahai is törölni fogom magam onnan bármiért is, de ez így nagyon nem volt korrekt és akkor még szépen fogalmaztam.

      Neked is szép napot és neked is jó blogolást! :)

      Törlés
  3. Sajnálom én is, de a legjobb ha az ember követi a megérzéseit :) Engem is belinkelnél? Igaz engem nem nyírtak ki, csak kicsit (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj, most kicsit szégyellem magam, hogy kihagytalak. Bocsi. :$ De ami késik, nem múlik. ;)

      Én már régen megtanultam követni az érzéseimet, csak néha inkább nem akarok rá hallgatni. :P Persze ez most nem az a pillanat, meg nem csak a megérzésem miatt, hanem mert az igazságérzetemet is bántja ez az egész. :(

      Törlés
  4. Sajnàlom, de megèrtem.
    Így közvetlenül a blogodra jàrok majd:)
    Hisztis Manò

    VálaszTörlés